Design bolt + Virivee üzlet

Mint ki lehet találni, az önkormányzati üzlethelyiséges sztori első kézből van, ugyanis kibéreltem két üzlethelyiséget a Dob utcában.

Az egyik csak nagyon pici helyiség, mindössze 14 nm, de nagyon jó helyen, a Dob utca 24. szám alatt, a Kazinczy utca sarkán van, és ide a Virivee-nek tervezek nyitni egy saját üzletet. Sokat gondolkodtam a koncepción, hogy mivel lehetne mást csinálni mint egy sima márkabolt, hogy ki lehessen tűnni a bulinegyed keszeskuszaságából és vizuális ingerhalmazából, és végül arra jutottam, hogy az boltban nem csak Virivee termékek lesznek kaphatók, hanem még néhány kiegészítő termék is, amik viszont egyáltalán nem a divathoz és a designhoz kapcsolódnak, hanem egy olyan furcsa kombinációt hoznak létre, ami önmagában is akár hírértékű lehet és érdekes arculatot és kommunikációz lehet ráhúzni. A szlogen ami megfogalmazódott bennem, hogy “Mi kell a nőknek? Hát harisnya és persze csoki!” Kézműves bonbonokat fogok még árulni az üzletben, illetve egy kifejezetten nőknek készült bort. Egy amolyan női bűnbarlang, ahol olyan termékek vannak amik megkísértik a nőket. Az lenne a cél, hogy a boltba betérők valamit vásároljanak, ha csak pár szem bonbont az is jó. A csokoládé ötlet amúgy adta magát, korábban volt a csokizóm (ChocoCafe Váci Csokizó, amiről itt írtam), amit bár végül eladtunk, de azóta is tervezgettem egy csokoládébolt nyitását.

Az üzlet felújítása még nem kezdődött el, nagyon jó lenne ha november végére azért ki tudna nyitni.

A másik üzlethelyiség legalább ennyire izgalmas, ugyanis két baráttal összeállva DrumDrum Design néven egy design boltot nyitunk kizárólag magyar termkékek számára. Ez az üzlet a Dob utca 14. alatt van, a Gozsdu udvar mellett, a Spinóza étteremmel szemben. Már maga a bolt létrejötte is egy érdekes történet, ugyanis Marton Enikőt és Zoltánt mindössze két és fél hónapja, augusztusban ismertem meg, ők filemsek, és ők készítették a Telekomos Sikeres vállalkozók kampányt, ami az RTL Klubon egész októberben fut, és amiben én is benne vagyok. Már első találkozáskor olyan összhangot és szimpátiát éreztem feléjük, amit nagyon kevésszer eddigi életmben, és mint később kiderült kölcsönös volt az érzés, így amikor szeptemberben felmerült a lehetőség, akkor közös vállalkozás indítását határoztuk el. A koncepció egyedi, ötvözzük a most Budapesten lévő kézműves és design boltok megjelenését és megvalósítását. Alapvetően kézműves termékeket kínálunk majd, de a megjelenítés, kommunikáció, felépítés inkább a design boltokra jellemző módon lesz megvalósítva. Készül webáruház, ahol minden termék megvásárolható lesz, itt a cél a külföldi értékesítés. Nagyon erős online jelenlétet szeretnénk, videós (hiszen van saját filmesünk ;), közösségi média kommunikációval, és az a hosszútávú tervünk, hogy az üzlet csak amolyan mintaboltként működjön, de az eladások nagyrésze később online történjen.

Az üzlet felújítása már nagyban zajlik, itt már szinte biztos a novemberi nyitás, de azért nagyon sok munka van még vele.

Leave A Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük