Trendmánia forgatás

Múlt héten Görög Zitával forgattam, most először kerülök be a Virivee-vel olyan műsorba, ami divat témával foglalkozik és a célközönségemnek szól. Eddigi tévés megjelenéseim mind üzleti okok miatt voltak, ahol mint “üzletasszony” jelentem meg. A Trendmánia műsor szombatonként látható az RTL Klubbon,  az elkövetkező hetek egyikében kerül adásba a rész amiben szerepelek. Időzíteni nem is lehetne jobban, ugyanis nagyon jó reklám lehet ez a hamarosan megnyíló Dob utcai boltnak, ahol remélem sok vevő fordul majd meg Karácsonyig. 
A stáb nagyon kedves és profi volt, amiben tudtak segítettek, főleg hogy a legutóbbi forgatáshoz hasonlóan éppen beteg lettem aznapra, így 20 percenként orrfújás-szünetet kellett tartani miattam, majd újra sminkelni az orromat (mert a zsebkendővel teljesen letöltölem minden alkalommal a sminket), hogy ne egy nagy piros orr látszódjon csak belőlem.

Viszont jó hír, hogy kezdek belejönni a forgatásokba és az interjúkba, egyre természetesebben tudok már viselkedeni, és a korábbi alkalmakkal ellentétben most már nem éreztem magam akkor sem kellemetlenül, amikor újra kellett venni egy-egy jelentet. Aki nem volt még ilyen szituációban, az többnyire nem tudja elképzelni, hogy mennyire kellemetlen szituáció ez, ha nincs valaki ehhez hozzászokva. Van persze természetes rész a forgatásokan, de gyakran kell megismételni dolgokat, más szögből is eljátszani ugyanazt, amit korábban vagy csak “őszintén és spontán” belemosolyogni a kamerába. Ez utóbbi még azért nem megy rendesen, remélem idővel ebbe is belejövök 🙂

Leave A Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.