Rólam

Vig Virág

Grafikus, webdesigner, lakberendező, projekt manager, vendéglátó vállalkozó, divattervező és designer voltam az elmúlt tizenpár év alatt. Ezeket az idő nagyrészében saját vállalkozás keretében végeztem, 2000-ben – 20 évesen – alapítottam az első cégemet, azóta összesen két és fél évet voltam alkalmazott egy kreatív ügynökségnél.

Ha valahol bemutatkozom, akkor mostanában a grafikus vagy designer címet használom. Hiába van webdesignerként a legnagyobb tapasztalatom (2000-ben kezdtem webdesignerként dolgozni és mostanáig kisebb megszakításokkal folymatosan tevékenykedtem is) már nem dolgozom ezen a területen.

Vig Virág a Virivee bolt előttTárstulajdonosa voltam több startupnak, ebből az egyik nagyon sikeres lett, igaz akkor még nem hívtuk startupnak. Árvay Dénessel közösen ketten csináltuk meg az e-card.hu online képeslapküldő oldalt, ami 2005-2006-ban az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb képeslapküldője volt.

Megálmodtam és barátommal közösen megvalósítottam egy különleges csokoládézó vendéglátó helyet, a Choco Cafe Váci Csokizót, ami az indulása után egy évvel bekerült a 100 legjobb magyar kávéház közé. Bár a helyet végül három évvel később eladtuk, az mind a mai napig ugyanabban a formában, névvel választékkel, arculattal működik, mint ahogyan annó kitaláltam. Nagyon sokat tanultam ebben az időben, mert a vendéglátás teljesen másfajta látásmódot igényel, másfajta problémákkal és feladatokkal szembesül az ember. Sok olyan tapasztalatot adott nekem, amik azóta is jól jönnek, és vendéglátáshoz egyáltalán nem kapcsolódó területeken is rutinosabbá tesznek.

2012-ben indítottam a Virivee márkát, ami egy anyagkísérlet eredményeképpen született meg, sokáig nem gondoltam komolyan, hogy ebből vállalkozást fogok csinálni, ehhez képest 2016. elejéig már 43 országba szállítottunk Virivee harisnyákat, és 2015. március elején nyílt meg az első saját üzlet Budapesten a Dob utca 24. címen. Bővebben erről a Virivee oldalon írok.

2016. februárban indult PaperSpokes néven új design kerékpáros kiegészítő vállalkozásunk, amit két barátnőmmel közösen alapítottunk. Erről a Paperspokes oldalon írok kicsit részletesebben, illetve a bejegyzésekben találhatók még információk róla.

viri@virivig.com email címen elérhető vagyok. Használom a twittert, viszont Facebookon és Linkedinen csak ismerősökkel tartom a kapcsolatot, így ott nem érdemes követni.