2014. április 29-én részt vettem előadóként a Kudarckonferenicán. Hűvös Ágnes, az esemény egyik szervezője keresett meg, hogy szeretne több női előadót, és sejti, hogy lehet olyan sztorim, ami a konferencia témájába passzol, vagyis olyan vállalkozás, ami nem járt sikerrel, nagyot bukott, vagy csak egyszerűen kudarcként élte meg a tulajdonosa.
A Kudarckonferencia azt szeretné bemutatni, hogy a vállalkozás természtes velejárója a kudarc és bukás, hogy ki hogyan és honnan állt fel, hogyan lép tovább, illetve az is gyakori, hogy az esetleges kudarcélményről idővel kiderül, hogy egy új és sokkal jobb dolog kezdete volt. Ezekről mesélnek az előadók személyes tapasztalataik alapján.
Sajnos vagy nem sajnos, de nekem is van olyan válallkozásom ami kudarcként értékelhető, erről meséltem 10 percben.
Az elsőadás után beszélgettem valakivel, aki azt mondta, lelomboztam, nagyon szomorú volt amit elmondtam, és azt érzi hogy lebeszéltem az embereket arról, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Sajnálom, hogy ez jött le az előadásból, egyáltalán nem ez volt a tervem, szerettem volna elmondani, hogy vigyázni kell azzal ha az ember az álmából akar vállalkozást csinálni és mire érdemes figyelni.
Alább olvasható kb az előadásom szövege:
“A legtöbb embernek van valami álma, vágya, hogy ha egyszer lehetősége lenne rá, akkor megcsinálna/megvenne valamit/elutazna valahova és hasonlók. A vágyak attól vágyak, hogy kicsit elérhetetlenek, ha már közelebb kerülnek akkor cél lesz belőlük. Nekem az egyik ilyen vágyam volt, hogy csinálni kéne egy olyan csokoládézót, amivel külföldön találkoztam, de itthon nem létezett, ami úgy működik mint egy klasszikus kávéház, meleg, barátságos, tele csokoládéval, fantasztikus teákkal és kávéval. Olyan hely, ahova van az ember vendégként betér egyszer mindig visszavágyik. Hely, amilyen itthon nem létezik, de külföldön már találkoztam vele. Nekem ez azért csak vágyam volt és nem célom, mert semmit sem értettem a vendéglátáshoz és az ilyen jellegű üzlethez, és el sem tudtam képzelni, hogy ilyen üzletbe kezdjek, így csak a vendég oldalról ismertem ezt a világot.
2006-ban eljött az a pillanat, amiről az ember azt éri, hogy lehet csak egy van az életében, amikor minden adott hozzá, hogy egy álma teljesülhessen. Ezek a helyzetek általában nagy rizikóval és merészséggel járnak, lehet úgy is dönteni, hogy nem használja ki az ember a lehetőséget, de félő hogy egész életében azon fog siránkozni, hogy mi történt volna ma mégis megpróbálja.
Nekem 2006-ban jött el először ez a helyzet, amikor kiderült, hogy lehetőség van a frissen felújított váci főtéren egy üzlethelyiséget megkapni használatra. Annyira hirtelen jött az egész, és gyorsan kellett dönteni, két hét alatt végiggondoltuk, hogy mennyi pénzt és honnan tudunk szerezni, elkezdtünk utánanézni hogy milyen feltételi vannak egy ilyen helynek legalább minimális szintem képben legyünk, és két hét után az akkori barátommal rábólintottunk, és ezzel kezdetét vette a Choco Cafe Váci Csokizó története.
3 hónapunk volt az új váci főtér átadásáig, amire tudtuk hogy nagyon sok érdeklődő fog érkezni, így célszerű volt addig elindítani az üzletet, ami egyáltalán nem volt könnyű. Egy mennyezeti neonlámpás-linóleumos régi okmányirodából kellett egy parkettás, faburkolatos, régi kávéházi hangulatot árasztó helyet kialakítani, illetve az összes engedélyt és tanfolyamot elvégezni, ugyanis szakirányú végzettség is szükséges volt akkor a hely indításához.
Bár pont a tér megnyitására még nem kaptuk meg az engedélyeket, de két héttel később kinyithattunk és a számításunk bejött, péntek délután 4 órakor nyitottunk ki, és egyből már aznap este, és egész hétvégén teltházzal működtünk. Az elején borzasztóan bénák voltunk, de az emberek szerették a helyet, mert kedvesek voltunk és lelkesek, és idővel azért bele is tanultunk.
Nagyon sokat hibáztunk, ahogy megtanultuk hogy milyen egy vendéglátó üzlet, nagyon sok dolgot meg sosem tanul meg az ember, mert a vendéglátás is olyan, amire azt szokték mondani, hogy arra születni kell, de a lényeg hogy a vendégek elégedettek voltak és Szlovákiából, Budapestről is jártak hozzánk a fantasztikus forró csokoládék miatt, amiket saját magunk fejlesztettünk ki és készítettünk. Évente kb. 1500 kilogramm kiváló minőségű csokoládét használtunk fel a forró csokikban.
Ezek a képek a csokizó falán is megtalálhatóak.Nagyon jól haladt az üzlet, úgy látszott, hogy pesszimista számítás szerint 3-5 év alatt, optimista számítás alapján 1-2 év alatt visszahozza a befektetett pénzt.
Viszont sajnos 2008-ban berobbant a gazdasági válság, és mindent megváltozott. Minden hónapban 10%-ot csökkent a forgalom, és itt nagyon fontos szerepe volt ebben, hogy Budapest egyik “szatelitvárosáról” van szó, ahol a válsággal együtt az emberek nagy része elkezdte visszafogni a kvázi luxus-kiadásait, mint a csokoládé. Budapestre ez sokkal kevésbé volt hatással.
Itt jön képbe, hogy ez egy hobbi hely volt, egy álomnak a megvalósulása, ugyanis az ember ragaszkodik az álmaihoz, nem szívesen alakítja át őket, főleg nem ha már egyszer sikerült úgy megvalósítania ahogy azt korábban elképzelte.
Ugyanis a válság ellenére nem változtattunk az üzletvezetési stratégián, ugyanúgy csináltunk mindent, ugyanannyiért adtuk, ugyanazokat a termékeket. Nehéz és kellemetlen döntéseket kellett volna meghozni, optimalizálni a munkaerőt, a termékeket, a nyitva tartást, de az ember nem szereti kelletlenül érezni magát az álmaiban, így nem hoztuk meg ezek a nehéz de az üzletmenthez valójában elkerülhetetlen döntéseket.
Utólag jöttem rá, hogy minden hobbiból vagy álomból induló vállalkozásban van egy pont, amikor már nem lehet úgy kezelni mint korábban és erre nagyon érdemes figyelni is, mert problémás esetben a vállalkozás vesztét okozhatja. Ez pont akkor jön el, amikor már nem lennénk képesek zsebből finanszírozni a vállalkozást. Ugyanis innentől már nem hobbi, és nem is szabad hobbiként kezelni egy vállalkozást.
Kb 3 évvel a csokizó indulása után éreztük, hogy belefáradtunk az állandó küzdelembe az anyagiakkal, az alkalmazottakkal, valójában itt adtuk fel az álmot. Itt még mindig lett volna lehetőség az üzletvitel átalakítására és racionalizálására és egy jól működő vállalkozást csinálni, de utólag jöttünk rá, hogy mi nem vállalkozást akartunk csinálni, hanem egy álmot megvalósítani. Azzal hogy ezt feladtuk, már nem is volt érdekes a vállalkozás, így az eladása mellett döntöttünk. 3 hét alatt el is tudtuk adni a helyet, és hogy mennyire jól, jó megoldásokkal jó termékekkel és arculattal sikerült megcsinálnunk a helyet jelzi, hogy az új tulajdonos semmin sem változtatott, gyakorlatilag szépen lassan csak optimalizálta a helyet, ami a mai napig működik.
A legnagyobb tanulság, amit le lehet ebből szűrni talán az, hogy ha nem megy egy vállalkozás jól, nem jelenti hogy az egy rossz ötlet, rossz a megvalósítás, vagy rossz maga a termék, lehet egyszerűen az üzletvezetés nem jó.
A másik tanulság, amit már említettem, hogyha hobbiból vállalkozást csinál valaki, akkor nagyon figyeljen rá, hogy hol hol az a határ, amikor már nem lehet az adott vállalkozást hobbiként kezelni. Hiába valósítja meg valaki az álmát, muszáj ott is alkalmazkodni a körülményekhez.”